1879. július 2-án született Tiszacsécsén. Apja négy elemit végzett, fölfelé törekvő kisparaszt, anyja református lelkész lánya volt. A falusi társadalom kétféle kultúráját örökölte így az író. A kilenc gyermekes család súlyos anyagi gondokkal küszködött, de a szülők számára a gyermekek taníttatása volt a legfontosabb.
Középiskolai tanulmányait a debreceni és sárospataki református kollégiumban, majd Kisújszálláson végezte. Ekkor már eldöntötte, hogy író lesz. Debreceni diákként sokat olvasott: Jókai regényei, Csokonai versei mellett nagy hatással volt rá Elmondo de Amicis (olasz) is. A debreceni teológiáról fél év után átiratkozott a jogi karra, Budapesten filozófiát, teológiát, nyelvészetet és irodalomtörténetet tanult. Egyetemi tanulmányait nem fejezte be.
1903-ban Az Újság című liberális polgári lap munkatársa lett, s közben 1908-ig népköltészeti gyűjtést folytatott a Kisfaludy Társaság megbízásából. 1905-ben vette feleségül Holics Jankát, akivel számára börtön, de egyben ihlető, fegyelmező erő is volt a húsz évig tartó házasság. A lelki szenvedés, a kétségbeesés, az apai fájdalom (két gyermekük halála) is közrejátszott abban, hogy annyi írói próbálkozás után végre rátalált saját hangjára, témájára. Tehetségét Osvát Ernő fedezte fel. A Hét krajcár (1908) című novelláskötet hozta meg számára az írói hírnevet és Ady Endre barátságát.
- Móricz első, igazi sikert hozó novellája a Hét krajcár című alkotása volt, amelyet Osvát Ernő 1908-ban jelentetett meg a Nyugat hasábjain. Ez a novella alapozta meg hírnevét, s tette elismert íróvá.
- Az egyéni szenvedés vezette el mások szenvedésének meglátásához, megértéséhez. Novellájában a szegénysors olyan mélységeibe világít be, ahol a koldustól kell alamizsnát elfogadni, s ahol már ez sem segít. A korábbi falusi-vidéki idill bizonyos mértékig még jelen van ebben az írásban: az anya és kisfia játékosan, szívből jövő kacagással keresi az elbújt, huncut krajcárokat. A keresgélés közben azonban feltárul az irdatlan nyomor, melyet jókedvvel, derűvel sem lehet leplezni: az édesanyának a nyomorúságot legyőzni akaró kacagása a tüdőbetegek véres köhögésébe fullad.
- A novella sajátos hangvételét és újszerűségét az idill és a tragédia ötvözése adja, az E/1-ű elbeszélés pedig egy gyermek emlékezetén át szűri meg az ínség riasztó tényeit.
- A Hét krajcár novellában megjelentetett nyomor még csak a testet törte meg, a lélek ép és egészséges maradt. Ezt követő alkotásaiban naturalista hatásra egyre nagyobb figyelmet szentelt az ember ösztönvilágának működésére.
Tragédia
Tragédia című 1909-es novellájára már a lelket deformáló, a komikum határát súroló nincstelenségről, egy ember örökös éhezéséről szól.
- A “hagyományos” idill még ebben az elbeszélésében is fel-felvillan az aratók ábrázolásában. A főszereplő, Kis János alakjával azonban az író tudatosan kívánta szétrombolni a népszínművek díszparasztjának képét. Nemcsak külsőleg jelentéktelen, érdektelen figura, hanem eldurvult lelkű, gyűlölködő, szinte a vegetatív ösztönélet szintjére korlátozott ember, akit az örökös éhezés miatt csak egyetlen dolog érdekel, az evés. Sohasem jutott az eszébe semmi, érzelmi életéből kivesztek a nemesebb emberi vonások, s ha voltak is gondolatai néha, azok csupán az evésre, az ételekre vonatkoztak. Nevetni is csak egyszer nevetett “jóízűen” az életében: apja halálakor.
- A lakodalomról való álmodozás és a tényleges meghívás még csak élete legnagyobb vágyát ébreszti fel: hogy egyszer jóllakhasson. Az álmatlan éjszaka azonban másnap reggelre már lázadt, “forradalmi” indulatokat ébreszt fel benne. Fellázad Sarudy nagygazda ellen, mert benne látja embertelen életének közvetlen okát, de a bosszút is csak torz formában, az evés szintjén tudja elképzelni: ki akarja enni Sarudyt a vagyonából.
- Móricz ezt a tudatlan, szerencsétlen embert minden komikumával együtt, mégis a nagy tragédiák magasába emeli. Kis János sejti, hogy úgymond “valami emberi léten felüli feladatra” vállalkozott. Zsírtalan löttyökhöz szokott gyomra nem bírja a nehéz ételeket, s ő maga is megérzi emberi kicsinyességét, a vállalt feladat “súlyát”, s mint a nagy tragédiák átlagon felüli, kiemelkedő hősei, a pusztulás tudatában is konokul újra és újra nekigyürkőzik a feladatnak.
- A kisszerű, nevetséges célért folytatott hatalmas emberi erőfeszítés teszi groteszkké ezt a küzdelmet, melyben a főszereplő eltorzult bosszúja önmagát pusztítja el.
- A novella befejezéséből már eltűnik minden nevetséges vonás. Kis János tragédiáját csak fokozza, hogy “senki se vette észre, hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, vagy azt, hogy élt.”
- Már ebben a novellában is feltűnik a drámai szerkesztésmód. Ez Móricz későbbi írásaira is jellemző lesz. Másfél napba sűrítette az író az eseményeket, de a novella a sorsdöntő fordulaton túl tömör utalások formájában a hős csaknem egész múltját magában foglalja.
Barbárok
Móricz a dzsentritémát követően, a harmincas években újra a nép problémái felé fordult, s regényekben, novellákban, riportokban számolt be a parasztság, a tanyákon élő emberek ijesztő lemaradottságáról, babonás hiedelmeiről, gondolkodásmódjáról.
Egyik legmegrendítőbb, s művészileg is legkiválóbb novellája ebből az időszakból a Barbárok (1931).
- Az elbeszélésben a dialógusok uralkodnak. Az írói közlés, leírás csaknem teljesen a háttérbe szorul, s ez rendkívül tömörré, balladaszerűvé teszi az írást.
A műből hiányzik a korfestés is; pontosan nem állapítható meg, melyik történelmi időszakról van benne szó (jelen vagy közelmúlt).
- Móricz nem éli bele magát szereplőinek lelkivilágába, nem magyarázza, nem értelmezi az eseményeket: látszólag közömbösen, szenvtelenül, mintegy riporteri módon, szűkszavúan közli a puszta tényeket.
- Az írás voltaképpen egy híradás a pusztáról, egy sajátos, “egzotikus, bennszülött” világról. Valóban barbár, a természet nyers darabjaiként létező emberek világába visz: az ún. ridegpásztorok társadalmon kívüli, civilizációtól távol eső, elszigetelt, magányos világába kalauzol. Ebben a kultúra alatti, babonás misztikummal átszőtt világban alakulhatott ki az a félelmetes kegyetlenség, amellyel a veres juhász és társa lelkifurdalás nélkül agyonveri Bodri juhászt és 12 éves fiát. A gyilkosság oka nem a szegénység vagy az éhező nyomor, hanem a rablás, a vagyonszerzés. Mindhárman módos emberek, akik saját nyájukat őrzik kint a pusztán. A veres juhászból és társából mégis emberségéből kivetkőzött rablógyilkos válik, képesek megölni a másik embert 300 juháért és 2 szamaráért.
- A novella három része a drámai események három “felvonása”. Ritmikusan változik az időtartam is. Az első és az utolsó rész legfeljebb pár órát, a középső több mint egy évet ölel fel.
- Az első fejezet tele van fojtott, és egyre erősödő feszültséggel. A juhász a kutyájával “beszélget”, a puli ugatással jelzi, hogy nem jó szándékú emberek jönnek. A hosszú hallgatás, az idő múlása, az alkony közeledése csak fokozza a vibráló nyugtalanságot. A lassan meginduló, nagy szüneteket tartó, pár szavas beszélgetés mélyén gyanakvás és védekezés bújik meg. A tömör, hiányos mondatok a beszédtől elszokott pusztai emberek szűkszavúságát érzékeltetik, s ezt a benyomást felerősíti, hogy a kérdések és válaszok a legtöbbször egymás ismétlései más-más hanglejtéssel. A rézzel kivert szíj megvásárlása ürügyén kötnek bele a Bodri juhászba, aki nem akar megválni tulajdonától. A hirtelen beállott sötétségben pillanatok alatt lezajlik a kettős gyilkosság.
- Az elbeszélés 2. része bizonyítja, hogy az évezredes elmaradottságban, a kultúra alatti életben barbár szépségek is vannak. Az asszony, aki rövid idővel a gyilkosság urán elindul urának felkutatására, a hűségnek, s az egy életre szóló összetartozásnak válik a jelképévé. A népmesék lehetetlent is legyűrő hőseként keresi férjét és fiát. A jóság, az önfeláldozó hűség s nyugtalan szíve hajtja a pusztákon, egészen addig, míg a puli kölyke végül rá nem talál szeretteinek elkapart holttestére. Az asszony a férfi nyakán találja meg a rézveretes szíjat. Elindul, hogy a gyilkosság hírét megvigye a bíróságnak. Ebben a részben az író a népmesék ritmikus történetmondását használja fel.
- A 3. rész a vizsgálóbiztos vallatása, amely csupa drámai párbeszédből áll össze. A veres juhászra sokféle bűn igazolódik, de legaljasabb tettét, a Bodri juhász megölését tagadja. A vizsgálóbíró kiválóan ismeri a pusztai emberek lelkivilágát, babonáit. Ezt bizonyítja az a szakmabeli mesterfogása, leleménye is, hogy a rézveretes szíjat a kilincsre akasztja, s így töri meg a rablógyilkos konokságát: a veres juhász mindent beismer. A gyilkost valójában a primitív ember barbár ősriadalma rendíti meg, az a rettenet, hogy áldozata kikelt a sírjából bizonyságot tenni. A bíró “barbároknak” titulálja a gyilkosokat. A természetes igazságérzet szólal meg benne, szavait nem az indulat, inkább a szomorúság szüli.
- A novella címe azonban nemcsak gyilkosokra, hanem a mű összes szereplőjére vonatkozik. Bodri juhász és családja is “barbár”, nem emberekhez méltó körülmények között élt, mégsem veszett ki belőlük az emberség. Ezért érezzük őket rokonszenvesnek, ezért keltik fel sajnálatunkat.
- A rézveretes szíjnak jelképes szerepe van mindhárom “felvonásban”. Az első részben nemcsak a gyilkosság ürügye, hanem Bodri juhász lelki gazdagságának, művészi hajlamának, a szépséghez való ragaszkodásának is a szimbóluma. Később az asszony, keresése során ezt találja meg halott férje nyakába akasztva. Végül a bűntény bizonyítéka lesz, mely a megdöbbentő embertelenség leleplezőjeként, az igazság diadalát jelképezi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése