Örkény jómódú zsidó polgárcsaládban született a tízes évek elején. Édesanyja Pető Margit, édesapja Örkény Hugó patikus. 1930-ban érettségizett a Piarista Gimnáziumban, majd a Műegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be. 1932-ben átiratkozott gyógyszerész szakra, ahol le is diplomázott 1934-ben.1937-ben került kapcsolatba a Szép Szó körével, majd Londonba, Párizsba utazott, ahol alkalmi munkákból élt. 1940-ben tért vissza Budapestre, ahol befejezte műegyetemi tanulmányait, s 1941-ben diplomázott mint vegyészmérnök.A világháborúban munkaszolgálatos volt a Donnál, majd hadifogságba esett, s csak 1946-ban térhetett haza.1949-től az Ifjúsági Színház, 1951-től a Magyar Néphadsereg Színházának dramaturgja volt. 1954-től a Szépirodalmi Kiadó lektoraként dolgozott, 1958 és 1963 között az 1956-os forradalomban való részvétele miatt publikációs tilalmat róttak ki rá – ez idő alatt az Egyesült Gyógyszergyárban (ma Egis Gyógyszergyár) dolgozott vegyészmérnökként.Az ötvenes években ismerkedett meg Radnóti Zsuzsával, akivel 1965-ben kötött házasságot.József Attila-díjjal jutalmazták 1955-ben és 1967-ben. 1969-ben Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját. 1973-ban Kossuth-díjat kapott.1979-ben végzetes kór támadta meg, de még halálos ágyán is dolgozott.
Örkény a háborút tekintette élete sorsdöntő élményének, és ezt a legteljesebben a Tótékban tudta megragadni. Pedig látszólag nem is a háború a fő téma, hiszen a cselekmény nem a fronton, hanem a hátországban játszódik. A hátország viszont a fronttal egyidejűleg jelenik meg, így egymást magyarázzák. Ez egy ellentét, hiszen ezen a helyen nyugalom van, mégis bemutatja az egész magyarság helyzetét. Az üdülőközség mikrovilágán keresztül mutatja be a nagy társadalmi mozgásokat. Ennek köszönhető az általános családnév: Tóték. Műfaját tekintve groteszk dráma, de nevezhetjük tragikomédiának is. A balsors egyik történelmi csomópontja a második világháború. A műben található felismerések azonban nem csupán egy adott történelmi helyzetre érvényesek. Tóték a szolgalelkűség és a lázadás groteszk képe. A Tótékban az egyszerű emberek élik kis életüket, igyekeznek megvívni napi küzdelmeiket. De a XX. század közepén világméretű a káosz, még Mátraszentannán is. Nemcsak a család, egész környezetük deformálódott a háború hatására. Ezt mind a film, mind pedig a könyv remekül érzékelteti. A falu idillje hamis, a jogi diplomával rendelkező ember például „buditisztítással” keresi a kenyerét. A település első embere a nagy tekintélyű tűzoltóparancsnok: Tót Lajos, aki vasutasból lett tűzoltóparancsnok, most pedig ezt kell feladnia, hogy dobozolóvá váljon. A postás is katona lett, és helyette a bolond Gyuri atyus lett a levélkézbesítő.
A mű nemcsak ellentétekkel, hanem a groteszkben szélsőséges, abszurd, össze nem illő elemekkel van tele. Ezt jelen esetben leginkább a deformáció segíti elő, amit az Őrnagy visz keresztül Tótékon. Az Őrnagy a zsarnok, Tót pedig az áldozat. Van azonban olyan értelmezés is, mely szerint Tót úr és az Őrnagy egyetlen személyiség, Örkény szerint ugyanis mindenkiben megvan a hajlam a hatalmaskodásra és a kiszolgáltatottságra is. Így nyilatkozik: „Én Tóttal érzek, de az Őrnagy is én vagyok.”
Az Őrnagy is a háború miatt kerül kapcsolatba Tótékkal. Baráti vendégként, hívásra, rábeszélésre érkezett, azért, hogy pihenjen. Ez a deformálódott ember képtelen alkalmazkodni a civil élethez, ezért a látszólag hasznos munkára buzdító szavaival deformálja a családot. Ehhez szövetségesre talált a feleségben és Ágikában. Ellentét, hogy az Őrnagy „megrendült egészségi állapota miatt” kap szabadságot, a Tót család viszont teljesen egészséges. Tóték üdülővendéget várnak, ezt mutatják az előkészületek is, például a szagtalanítás vagy a csend és a fenyőillat biztosítása. Mindezzel fiúkon akarnak segíteni. A groteszk ebben az, hogy a rengeteg áldozat, amit tesznek, hiábavaló, hiszen az egy szem fiúk már halott, de ezt ők nem tudják. Ebben van kulcsszerepe a postásnak, hiszen tőle függ, hogy a levelet megkapják-e Tóték, vagy nem, ugyanis a bolond különösen kedveli Tótékat, ezért csak a jó híreket továbbítja nekik.
Tóték élete teljesen eltorzult az Őrnagy érkezése miatt, lányuk szerelmes lesz belé. Az Őrnagy szokásai feladására kényszeríti Tótot, ez pedig egyénisége feladásával is jár. Például Tót úr magasabb az Őrnagynál, ezért kisebbségi komplexusa van. Arra kéri, hogy járjon görnyedten. Ez szintén groteszk elem, sztahanovistává teszi az Őrnagyot. Ezek után a dobozolásba való bekapcsolódásra kérik Tótot. Ez azért fájt neki, mert korábban nem csinálta, ezt a munkát alantasnak tartotta, őt mindig csak kiszolgálták, még ha szeretettel is. Nagy megalázása a nagyobb margóvágó készítésével függ össze. Az Őrnagy arra kényszerítette Tótot, hogy ne gondolkodjon dobozolás közben, illetve, hogy azon törje a fejét, hogyan lehetne elkerülni a gondolkodást dobozolás közben. Ezért Tót megszökik az Őrnagy elől. Felkeresi Cipriani professzort, aki a háború aktív ellenségeként üldözötteket is rejteget az ideggyógyintézetben, és hajlandó Tótot is elbújtatni. Saját magát is félig-meddig bolondnak mutatja. Mivel az Őrnagy éjszaka is dolgoztatja a családot, Tót mindenhol képes elaludni, legvégső rejtekhelye pedig a kert végében található mellékhelyiség, itt várja az Őrnagy távozását. A család tökéletesen meg van elégedve a világgal, amelyben korábban élt, és az Őrnagy távozása után az első dolguk, hogy a rendet visszaállítsák. Az Őrnagy azonban váratlanul visszatért. A család viszont már nem tudja tovább elviselni, ezért Tót megöli az Őrnagyot. Groteszk elem a mű végén a feleség higgadt kérdése: „Háromba vágtad, édes jó Lajosom?”, illetve a helyeslő magatartás.
Az Őrnagy visszatérte azt jelenti, hogy a háború sem távozik önként, illetve, hogy ezekkel a szörnyűségekkel nem lehet úgy együtt élni, hogy nem veszünk róla tudomást. A mű tanulsága számomra az, hogy van olyan erőhatalom, amely teljesen szétroncsolja az emberi személyiséget, mégis képesek lehetünk a lázadásra, ha van bennünk öntudat. Tót Lajos rosszul és hiába cselekedett, és hogy melyik lépése volt értelmetlenebb, nem tudni. Egy biztos: a világ káosza a mű végén nem szűnik meg.
